Cégtörténet 👞
A Kézzel Készített cipők nagy múltú helyszíne
Cégünk hosszú múlttal rendelkezik a kézzel készített cipőkészítés területén. 1994-ben kezdtük működésünket Budapesten a Vas utcában, mely a mai napig központi cipészműhelyünk és egyben budapesti üzletünk helyszíne. A 2008-as gazdasági válság kihívásaira válaszul azzal a céllal hoztuk létre a NAGYGÁBOR cipészműhelyt, hogy megmentsük a szakmában még megmaradt, tapasztalt, nagy tudással rendelkező cipész szakembereket, akikkel újra felvirágoztathattuk a céget.

Megrendelőink bizalmának köszönhetően 2008-tól töretlen növekedésbe kezdtünk. Az akkoriban 8 fős cégünknél az évek alatt sikerült a munkatársak létszámát megtripláznunk és a lábbelik készítését havi szinten ötszörösére növelnünk. Azóta is igyekszünk a technikai fejlődésekkel lépést tartani, a piac diktálta lehetőségek és vásárlói igények mentén a legjobb minőségi alapanyagokat kiválasztani és ezek révén az élvonalban maradni.
A 2020-as pandémia óta alkalmunk nyílt még több figyelmet szentelni a minket választó és régóta bizalommal visszajáró ügyfelekre Ez idő alatt cipészműhelyünk még családiasabbá vált, nem egy cipész kollégával az 1994-es alapítás óta együtt dolgozunk.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy cégünket a 8. kerületi önkormányzat Arany koszorú díjra jelölte, melyet csak a Covid korlátozások miatt nem vehettünk át.
Köszönjünk az eddig és a jövőben is belénk fektetett bizalmát!
Nagy Gábor Cipészműhelye – ngcipo.hu
Az alapítókról
néhány szóban
Nagy Gábor
👞 1994-ben végeztem bőripari szakon, mint ortopéd cipész.
👞 2000-ig gyógycipőkészítéssel foglalkoztam.
👞 2000-től egyedi varrott öltönycipőket készítettem egyszemélyes manufaktúraként.
👞 2008-ban létrehoztuk a Nagy Gábor Cipészműhelye Kft-t.
Mesterek által tanultam ki a szakmát, és az általuk szerzett értékes tudást éveken át sok gyakorlással fejlesztettem. Ennek köszönhetően az általam készített cipőket Iparművészeti termékké minősítették.
Szabó Zoltán
👞 Anyai dédnagyapám cipész volt. A család inspirálására és az ő nyomdokaiba lépve én is a cipész szakmát választottam, úgy érzem jól döntöttem. 1991-ben szereztem a budapesti cipő és bőripari szakon cipőgyártó végzettséget.
👞 1994-től alapítótagként dolgozom a Vas utcai üzlet-műhelyben.
👞 1999-ben lettem ortopédiai cipész.
👞 2008-ban reflexológiai természetgyógyász képesítést szereztem.
Tanáraim és a tapasztalt idősebb kollégák nagy hatással voltak rám. 2004-2008 között A Tan Kapuja Buddhista főiskolára jártam, az ott tanult életvezetési szemléletet tudatosan alkalmazom a munkámban.